11. Fejezet

- Kit? - guggoltam mellé.
Én is szédültem, de nem volt olyan vészes. Most fontosabb a kérdésem.
- A... Ashly. Ő nálam is erősebb Howell boszorkány. Az unokatestvérünk. Jus... blokkol.
- A közelben van. Car, te maradj vele. Louis gyere velem! - kiáltott vissza az ajtóból Justin,majd kiment az udvarra. Lou követte.
- Ki ez az Ashly? Azon kívül, amit mondtál - kérdeztem aggódva. Megijesztett Dustin látványa. Teljesen gyengén feküdt. Sosem láttam még ilyennek.
- Régen nagyon jóba voltunk, de az anyja elhagyta őt és az apját, apa testvérét. Még itt sem volt olyan vészes, mert tudtuk kezelni az erejét, de aztán találkozott Rick-kel, aki megmutatta neki a démon énjét, ami nekem is van. Ash jobban szerette azt használni, de ez tönkretette. Nekem is volt egy korszakom, amikor csak azt használtam, de nem akartam követni a példáját. Akkor próbáltam meg leszokni róla, mikor veled találkoztam. Ezért voltak azok az érzelem -  ingadozások.

10. Fejezet

   - Szia! - mosolygott rám émelyítően fehér fogsorával és cuki gödröcskéivel.

   - Szi... szia - dadogtam.

   - Mi az? Míg nem voltam itt elbátortalanodtál? - mosolyodott el.

   - Justin! - kiáltottam.

   - Mi van? - szólt vissza.

   - Gyere ide!

   - Milyen jó, hogy tíz méterre sincs tőled, de kiabálva kommunikáltok - forgatta meg szemeit az ajtónálló.

   - Tudom - mosolyodtam el.

   - Amúgy csini szerelés - nevetett fel. - Új frizura?

   - Épp most támadott meg minket Rick meg egy másik srác. Azt hiszem vámpír volt, de kapott egy szép tőrt a hátába a démonkánk meg egy cuki nyilat a vállába.

   - Ügyes. És gondolom, kaptál egy édi jelet is a tenyeredre.

   - Ahogyan te is, de lehet egy kérdésem.

   - Bármennyi.

   - Csak ezért jöttél vissza? Hogy tudd kin van a jel és mész is el?

   - Gondolkoztam és rájöttem, nekem itt a helyem. Az öcsém mellett.

   És ennél a mondatnál tört össze bennem minden. Csak Justin miatt jött vissza. A vitánál hozzávágottakkal tényleg elvágtam magam. Éreztem, hogy ajkaim remegni kezdenek és könnyek gyülekeznek a szemeimben.

9. Fejezet

   – Igaza van. Srácok sajnálom... – fordultam feléjük – Dustin tényleg miattam ment el.

   Hangom teljesen érzelemmentes volt. Mindent magamba temettem.

   – Car, vérzik az orrod - guggolt elém Justin.

   Az említett testrészhez nyúltam és igaza volt. Ez valami olyasmi lehet, mint a démonnak régebben. Megerőltette magát, így vérzett az orra. Most én is ezt csinálom. Nem akarok az a törékeny, gyenge kislány lenni. Nem kell vigyázni rám. Én is meg tudom védeni magam. Ha ők erősek én miért ne lehetnék az?

   – Jól van. Tudjuk, hogy erős vagy, kitartó és tudsz vigyázni magadra, de Car... – csóválta meg fejét az előttem guggoló varázsló. – Mindenkinek joga van az érzelmekhez és nem szégyen azokat kimutatni.

   – Akkor, és úgy mutatom ki őket ahogy akarom. Ehhez semmi közöd – néztem szemeibe.

   – Csak annyit mondok, hogy ne taszítsd el magadtól azokat, akik szeretnek. Se ők, se te nem érdemlitek meg.

   – Kérlek hagyjatok magamra – hangom ismét érzelemmentes volt.

   – Szólj, ha kell valami – mosolyodott el, majd felment az emeletre.

   Megvártam míg mindenki elhagyja a nappalit, majd egy pokróccal a kezemben kimentem az udvarra és leültem a hintaágyra. Gondolkozni kezdtem.        

8. Fejezet

– Félsz?

– Igen. Mi van, ha hallani sem akar felőlem? – kortyoltam bele a koffeinbombába és lenyeltem kesernyés ízét. – Már emlékszem miért utálom a kávét – vágtam fancsali arcot.

– Ezért az arcért megérte – nevetett fel Jus, majd kezét vállamra helyezte. – Biztos vagyok benne, hogy meggondolja magát és visszajön. Ezért ne aggódj, de, ha felhívod talán...

– Vigyázat! – kiabált bátyám. – Hozzuk a fát! – koppant valami a lépcsőn, majd felbukkant valaki feje az ajtóban.

– Jól vagy? – szaladtam Harryhez.

– Igen. Én mondtam, hogy hozzuk le varázslattal, de Louis hagyományosan akart megszenvedni vele – nevetett fel és lábaira állt.

– Csináltam kávét! – kiáltottam.

– Király! – szaladt be a két fiú a konyhába, majd magukhoz vettek egy - egy csészét.

– Lehetne halkabban szürcsölni? – baktatott le apa is.

Követte a fiúk példáját, majd az üres edényt a mosogatóba rakta.

– Ma el kell mennem, de Karácsonyra hazaérek. Addig vigyázzatok magatokra – puszilt arcon, majd kocsi kulcsait magához véve elhagyta a házat.

7. Fejezet

   – Csak egy játékszer vagyok. Azért csinálod mindezt mert unatkozol. Ennél betegebbet még nem hallottam.

   – Ez tényleg beteges, de valamit elrontottál. Nem védted le a helyet. Simán megtaláltalak.

   – Mert ezt akarta. Belesétáltál a csapdájába – feleltem halkan.

   – Milyen csa... – szakította félbe őt Justin.

   A kis pincét betöltötte fájdalmas ordítása. Dustin azonnal odasietett és próbált rajta segíteni, de tudtam mire megy ki a játék. Megismertem a szabályokat és a kimenetelt is sejtettem.

   – Azt akarja, hogy meggyógyítsd és teljesen legyengülj. Erősebb vagy nála és az öcsédet használja fel.

   – Ha... hallgass Cara-ra igaza van – nyögte a szavakat Jus.

   – Nem. Rick állj le! – mondta mérgesen Dustin, mire a föld is megremegett.

   Ezzel egyetemben, mintha bennem is megremegett volna valami. Hirtelen minden beugrott. A de ja vu érzések oka, a képek és jelenetek. Minden. Mikor feleszméltem az emlékekből már csak a démon, Dustin és én voltunk a helyiségben. A többiek eltűntek.