Ki mit tud?

1. Fejezet

   A gitár felszólal, a zene elindul és megszólal a hang, ami arcomra mindig mosolyt csal. Nincs is jobb, mint a barátaiddal zenélni, ezt már tapasztaltam. Louis mindig áthív a próbáikra, én pedig örömmel megyek. Barátom egy kisebb banda énekese, gitárosa. Rajta kívül még egy dobos - Matt - , egy szintis - Pete - és egy gitáros van - Kyle - , aki szintén énekel. Miután eljátszották az új számukat Lou kérdőn fordult felém.

   – Király, mint midig. Nem akartok indulni a suli „Ki mit tud?” - ján?

   – Nem is tudom... – vetette át vállán gitárját barátom, majd társai felé fordult. – Srácok?

   A fiúk is csak tűnődve meredtek maguk elé. Felsóhajtottam bizalmatlanságukon és Louis vállára tettem kezem. Tekintetem a srácokra szegeztem.

   – Gyerünk! Semmit sem veszíthettek, maximum nem nyertek, de szerintem elsöprő győzelmet aratnátok. Az első helyezett egy lemezszerződést és országos turnét nyer. Ne legyetek nyuszik és vállaljátok be, különben életetek nagy lehetőségét veszítitek el.

   – Cara-nak igaza van. Ez nagy lehetőség. Én azt mondom próbáljuk és lesz, ami lesz – állt fel a dobok mögül Matt.

   
– Támogatom az ötletet – tette le gitárját Kyle.

   – Szerintem még meg is nyerhetjük – értett egyet velem Peter.

   – Akkor indulunk! Holnap be is adjuk a jelentkezést, de ki kell találnunk egy új dalt – mosolyodott el Lou.

   – Holnap elkezdhetjük, de nekem focira kell mennem. Sziasztok! – szaladt el Matt.

   – Mit is csinálnék nélküled te lány? – nyomott egy puszit a hajamba Lou, majd nevetve átölelt.

   – Valószínűleg örökké a garázsotokban zenélnél.

   Tudom, hogy csak viccnek szánta előző kérdését, de a válaszom telese komoly volt. Kiskora óta zenél és már legalább öt éve megalakult a bandájuk, de egyetlen egy fellépésük sem volt, pedig nagyon jók. Louis fél, hogy valakinek nem fog tetszeni a dal vagy a hangzás, így meg sem próbálja.

   – Én hazamegyek házit csinálni, de holnap itt várlak. Sziasztok! – köszöntem el, majd magamhoz vettem táskám és elindultam. –    Oh, és holnapra nem akarom azt hallani, hogy mégsem kéne jelentkezni! – kiabáltam vissza a kapuból.

Vidáman sétáltam át a szomszédba, ugyanis Louis-ék mellett lakunk, aminek örülök, mert a környéken mi vagyunk az egyetlen tinédzserek és nem szeretnék macskás nénikkel barátkozni. Valamiért mindig is kirázott tőlük a hideg. Otthon gyorsan nyitottam ki az ajtót, majd egy „Sziasztok!” - kal elintéztem a köszönést és a szobámba siettem.

   Két óra múlva végeztem a házival, majd nyolc körül felhívtam Louist.

   – Na mizu? Ugye még nem gondoltad meg magad?

 – Nem, de...

   – Nincs semmi: de! Összekapod magad, reggel felkészülsz és felírod magatokat!

   – Még nevünk sincs – siránkozott kedves barátom.

   – Intézkedem. Gyere fel Skype-ra – tettem le, majd felhívtam, Matt-et, Lout, Petert és Kylet. – Sziasztok! Lenne egy megoldandó probléma. Még nincs neve a bandának.

   – Mit szólnátok a The Knights - hoz? – vetette fel az ötletet Pete.

   – Nekem bejön  – feleltem.

   – Én is igennel szavazok - mondta Matt.

   – Jó lesz - értett egyet Lou.

   – Akkor nevetek is van. Mostmár semmi sem hiányzik, ugye Lou? – kérdeztem barátom nyomatékkal a hangomban.

   – Nem, nincs – forgatta meg szemeit.

   – Akkor jó. Én fekszem aludni, ti se maradjatok fent sokáig. Jó éjt!

   – Neked is – felelték, majd lecsuktam laptopom tetejét.

   Leoltottam az éjjeli lámpám, majd lehunytam szemeim. Nem tudtam aludni, valami motoszkált a fejemben. Egy dallam volt az. Felkapcsoltam a lámpát, elővettem gitárom és halkan játszani kezdtem. Lejátszottam a dallamot, majd azonnal kottára is vetettem az akkordokat és mosollyal az arcomon kezdtem szöveget írni.

   Körülbelül éjfélkor fejeztem be az eddig meglévő részt, majd félretettem mindent és ismét álomra hajtottam a fejem.

   Reggel kopogásra ébredtem, majd azt vettem észre, hogy valaki befogja a szám és az orrom. Szemeim azonnal kipattantak és az ikertesóm fedeztem fel.

   – Harry, te meghülyültél? – kiabáltam rá.

   – Anya mondta, hogy keltselek fel. Ő dolgozni ment.

   – Azt is mondta, hogy fullassz meg? – keltem fel felháborodva.

   – Nem, de...

   – Mindegy. Te vezetsz – kezdtem el kifelé tolni a szobámból.

   Mikor sikerült a szekrényemhez sétáltam és kivettem egy fekete trikót, egy fekete farmert és egy laza kardigánt. Gyorsan elkészültem, mert tudtam, Harry tíz percig készülődik, majd elindul nélkülem. A konyhában bekaptam egy meleg szendvicset, amit még anya készített ki és magamhoz vettem egy csésze kakaót. Sosem szerettem kávézni, így maradtam a kakaózásnál.

   – Én kész vagyok! – kiabált az ajtóból Harry, mire felkaptam táskám és kiszaladtam.

   Bezártam az ajtót, cuccom bedobtam a hátsó ülésre én pedig beültem az anyósülésre. Az autó elindult. Vidáman kémleltem az ismerős utcákat, éttermeket, mígnem a sulihoz értünk, ahová besprinteltem egyenesen Louis szekrényéhez. Barátom éppen idegesen csapta be ajtaját.

   – Mit ártott az a szekrény? – kérdeztem, mire látszólag megijedt.

   – Izgulok a jelentkezés miatt. Biztos akarom ezt?

   – Igen, na szedjük össze a többieket és hajrá! – kezdtem el Matt felé tolni.

   Nem sokkal később már a beiratkozós pultnál álltak mind és egyesével írták alá a papírt, majd neveik fölé firkantották a banda nevét.

   – Mit szólnátok egy kis gyakorláshoz közönség előtt? – kérdeztem órára tartva.

   – Menedzserkedünk? – vonta fel szemöldökét mindegyik.

   – Igen. Muszáj, ti nem veszitek kézbe a gyönyörű karrieretek.      Van egy ismerősöm és az apjának van egy nappali pizzéria egyben esti bár szerűsége és beszélhetek vele, ha szeretnétek. A srác úgyis jön egyel és élő zenével csak vonzzhatja a tömeget.

   – Egy kis gyakorlás nem árt – vonta meg vállát Pete.

   – Ha mindenki benne van akkor okés. Kezeket fel, aki igenre szavaz – emelte magasba övét Louis. Mindenki keze a magasba emelkedett, így egyértelmű a válasz.

   – Mikorra tudsz intézkedni? – kérdezte barátom.

   – Szerintem holnap délután már játszhattok, de lehet, hogy már ma is... Szia, Nate! – szólítottam meg a srácot.

   – Car, hali! – ölelt meg gyorsan.

   – Lehetne egy kérésem?

   – Jövök egyel.

   – Van egy banda. Jelentkeztek a ki mit tud? - ra és kéne nekik a gyakorlás. Arra gondoltam, hogy az apádnak ugye van egy...

   – Délután meghallgatom a bandát és, ha jók akkor berakatom apával.

   – Köszi! – öleltem meg, majd elhúzódtam és rámosolyogtam.

   Szólásra nyitotta száját, de a csengő félbeszakította. Intett, majd már rohant is a termébe, ahogyan mi is. Matekról sosem jó késni.

   A sulit túléltük és a fiúk már a garázsban hangolnak. Lassan Natenek is meg kell érkeznie.

   – Srácok, szerintem Nate mindjárt itt lesz, szóval nagy levegő. Jók lesztek – mutattam fel hüvelykujjaim, majd végszóra barátom is megérkezett.

   – Na, már kíváncsi vagyok rátok. Apa azt mondta, ha tetszik a zene akkor berak titeket.

   – Ez király, szurkolok – pusziltam arcon Lout, majd játszani kezdtek.

   Először csak gitárszóló, majd dob, szinti és barátom kiváló hangja. Egy kicsit pörgősebb, rockosabb számot játszottak, amit még Pete-tel és Matt-tel írtunk unalmunkban. A végén egy kisebb gitárszóló volt a két gitárostól, majd egy dob és vége.

   – Ez... ez király volt. Mióta zenéltek? – érdeklődött Nate.

   – Pár éve – felelte Lou.

   – Bent vagytok! Holnaptól már nálunk zenélhettek, időpontot még egyeztetek. Kivel beszéljek majd ilyeneket?

   – Cara! - felelték a fiúk. – Előlépett menedzsernek – nevettek fel egyszerre.

   – Akkor majd hívlak – puszilt arcon, majd intett a többieknek és elsétált.

   Louis és a többiek lepakolták hangszereiket, és pacsiztak egyet, majd Lou rám pillantott, mintha engedélyt adna. Mosolyogva futottam hozzá, majd nyakába ugrottam. Megpörgetett és óvatosan a földre helyezett. Szorosan öleltük egymást.

   – Héj! Mi is kérünk ölelést! – szólaltak fel a többiek, mire elkiáltottam magam.

   – Csapatölelés!

   Mindenki egy nagy körbe gyűlt és egy nagy csapatölelést tartottunk. Mosolyogva húzódtam el a fiúktól, majd vállamra kaptam táskám és hazaindultam.

   – Car! – szólt utánam Lou, mire felé fordultam. – Köszönöm, hogy biztattál. Köszönöm, hogy nem hagytad feladni.

   – Tudod, rám bármikor, bármiben számíthatsz kivéve pár dolgot: nővé operáltatod magad, összejössz egy utcasarkival és a legrosszabb, ha feladod a zenélést. A segged rugdosva kísérnélek vissza a gitárodhoz és a mikrofo... – fojtotta belém a szót egy puszival.

   – Mindent köszönök, amit tettél és tenni fogsz értem...

   – Lou, ez olyan, mintha búcsúzkodnál. Valami baj van? – váltottam komoly hangnemre.

   – Nem, nincs semmi, csak... annyit segítesz, hogy úgy éreztem meg kell köszönnöm – mosolyodott el hamiskásan.

   – Ugye elmondanád, ha baj van?

   – Te tudnál róla először. Ne aggódj, nincs semmi gond.

   – Szeretném elhinni, de...

   – Nincs semmi baj, oké?! – simított végig állam vonalán. –  Minden a legnagyobb rendben.

   – Ha mégis van valami és nem szóltál róla, kinyírlak.

   – Ahhoz legalább edzened kéne – nevetett fel.

   – Akkor mostantól edzek – nyújtottam ki rá nyelvem, majd felhúzott orral távoztam.

   – Szia, Harry! – kiabáltam az ajtóban, mire megjelent bátyám feje a konyhából. Hol máshol is lehetne a zabagép.

   Felszaladtam szobámba, megcsinátam a házim, majd úgy döntöttem felhívom Petert. Be is kapcsoltam a Skype-ot és láttam, hogy fent van. Pár másodperc múlva már vidáman integetett a kamerába.

   – Szia! – köszöntünk egyszerre, amin felnevettünk.

   – Szia, nem tudod van-e valami baj Louval? Ma, mintha búcsúzkodott volna tőlem.

   Látszólag meglepte kérdésem és kamerán át is láttam a szemében felcsillanó fájdalmat. Nem fogja elmondani mi van Louval.

   – Nem, bocsi. Nekem nem mondott semmit.

   – Biztos? Nem is volt fura?

   – A szokásos Louison kívül nem.

   – Azért köszi, akkor lehet nincs is baj.

   – Csak aggódsz érte. A szerelmeseknél szokás.

   – Leteszlek! – indult meg ujjam a kikapcs gomb felé.

   – Ne! Bocs, nem szívatlak, de jó is, hogy hívtál, mert segítség kéne a matekhoz. Nem akarnád elmagyarázni a kettes feladatot?

   – Minden vágyam – nevettem fel, majd elolvastam újra a feladatot.

   Fél óra alatt el is mondtam úgy, hogy megértse. Nem volt nehéz, mivel csak a menetét nem értette, az alap tudása már megvolt hozzá.

   – Köszi! Holnap nem akarsz mellém ülni a dogánál?

   – Bocs, de már lefoglaltak, de a másik oldalamon még van hely.

   – Rendben. Akkor stoppolom azt, de megyek is aludni, szia!

   – Szia! – tettem le,majd kikapcsoltam laptopom.

   Fáradtan nyújtózkodtam egyet és úgy döntöttem a bepakolást hagyom reggelre. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd lehunytam szemeim. Nem kellett sok, míg elaludtam.

   Másnap semmi érdekes nem történt, kivéve, hogy Louis nem jött suliba. Egész nap kérdezgettem a többieket, ám nem válaszoltak. Mindig kitértek a válasz elől. Hazafelé tartva, viszont megláttam barátom egy idegen sráccal beszélni. Közelebb lopóztam hozzájuk és próbáltam hallgatózni. Pár mondatfoszlányt el is kaptam.

   – Nem hagyhatom itt a várost. Mindenem itt van - mondta megtörten Lou.

Sziasztok! Hát ez lett volna az első fejezet. Remélem tetszett, hagyjatok nyomot magatok után. A részek nagyjából hetente fognak jönni a vizsgáim miatt, de igyekszem nem késni. Még annyi lenne a kérdésem, hogy a hosszúsága így jó?

     xoxo D. D. Brown