Ki mit tud?

3. Fejezet

   – A barátom fenyegetéséről le lehet állni –ültem fel mérgesen.

   – Ha már alapból az csinálnád, amit kérek nem kéne fenyegetnem senkit – vonta meg vállát nemtörődve.

   – Ha alapból nem rabolsz el, most ezt nem kéne megvitatnunk – keltem fel a kanapéról, majd a fürdőbe sétáltam és fogat mostam, megfésülködtem. Zuhanyoztam volna, de a végén még megfullaszt a vízzel.

   – Meddig tart kicsípned magad? Nate most hívott, hogy mindjárt kezd a banda!

   – Te felvetted a telefonom?! – szaladtam ki a nappaliba, de nem volt ott. Helyette a hűtő nyitódását hallottam. Azonnal odaszaladtam.

   – Békén lehet hagyni a kajám! – csaptam kezére.

   – Nem kéne – nézett rám dühösen.

   – Nem kéne?! Mit?! Élni a házamban?!

   – Az apádé.

   – Előbb lesz az enyém, mint a tied! Szállj le a barátaimról, a kajámról, a telefonom felvevéséről... – vettem ki kezéből a készüléket – és arról, hogy irányítgatsz! Rohadtul nincs jogod semmihez, csakmert te varázsolni tudsz! Nézd! Én is! Mindjárt idevarázsolom a rendőrséget - kezdtem el tárcsázni.

   – Azt tegnap felgyújtottam, ma is megtehetem, de mostmár nem fogom helyrehozni – emelte fel ujját.

   – Barom – tettem zsebre, majd az ajtó felé indultam, a küszöböt, viszont, már nem sikerült átlépnem. – Fejezd már be! – mordultam Dustinra.

   – Nem én csinálom. Én engednélek a dolgodra.

   

   Éppen vissza akartam szólni, de ekkor az ég besötétült és egy dörgés megelőzött. A villanykapcsolóhoz nyúltam, ám nem gyúlt ki.

   – Cara, jobb ha megnézzük a biztosítékot – lassan felém indult, majd ő is megpróbálta felkapcsolni a villanyt, neki sem sikerült.

   A konyhából csörömpölés hallatszott. Megindultam a helyiség felé, de Dustin nem engedett.

   – Ha bemész meghalsz.

   – Neked az miért lenne probléma? Azt mondtad anno el kellet volna vágnod a nyakam, de nem tetted, mert akkor – hangsúlyoztam a szót – nem volt kedved. Miért érdekelne, ha most megtenné valaki? – rántottam ki kezem szorításából, majd elindultam a konyha felé, ám ismét nem értem oda.

   Egy kéz szorult torkomra, ami egy árnyhoz tartozott. Erősen, szilárdan markolta légcsövem, habár testében semmi szilárdságot nem véltem felfedezni. Egyszerűen egy árnyék volt. A levegőbe emelt, majd átdobott a nappali másik oldalába. Gyorsan csapódtam a falnak, aztán a padlónak.

   – Hagyd őt békén! – fújta szét a széllel Dus az árnyékot, ám az előttem termett és keze újra nyakamra tapadt.

   – Mi... mi vagy te? – köhögtem. Vörösen izzó szemei rám vetődtek, majd újra elnézett Dustinra.

   – Olyasvalami, aminek nem kéne az életedbe lépnie, de megteszem, ha Dustin nem intézkedik – morajlott végig hangja az egész házon, majd eltűnt. Az ég kivirult és a napsütés beözönlött az ablakokon. Lihegve terült el a kellemes, hűs padlón. Ujjaimmal óvatosan végigsimítottam nyakamon, szinte éreztem a bemélyedéseket. Éreztem az árny keze nyomát.

   – Mi volt ez? – kérdeztem halk, rekedtes hangon.

   – Egy démon, egy kibaszott démont küldtek a nyakunkra! – kezdett el remegni a ház talapzata, mire azonnal felültem. – Bocs, az erőm kapcsolatban van a természettel és még nem igazán tanultam meg kontrollálni.

   – Ha most kiakadnék az baj lenne?

   – Megérteném, de nem kéne. Most húzott fel egy démon és a te pánikrohamod, mert az lenne, csak jobban felcseszne.

   – Már miért lenne pánikrohamom? Hmmm? Csak egy démon most fenyegetett meg! Semmi ok a pánikrohamra! Miért is nem megyünk el teázgatni vele? Meg is hívom egy sütire és, talán nem nyír ki! – kiabáltam magamból kikelve.

   – Megnyugodtál? – kérdezte kissé idegesen.

   – Mondhatjuk, de még mindig félek.

   – Ez természetes. Nem mindennapi, hogy megfenyeget egy démon, de te ne foglalkozz ezzel. Megoldom – indult az ajtó felé.

   – Most miért vagy kedves?

   – Nem vagyok kedves. Még mindig utállak, de rád támadt egy démon és ez azt jelenti, hogy tudják. Ha nem intézkedem én iszom meg a levét. Csakis ezért foglak megvédeni. Csakhogy ne legyen félreértés.

   – Miért utálsz? – kérdeztem miközben felálltam és leporoltam magam. Az egész ruházatomon fekte por volt.

   – Egy embert sem szeretek. Gyengék és haszontalanok. Néhányotok még talán a segítségemre lehet, mert engedelmeskedik, de te még ezt sem teszed meg – ment el becsapva maga mögött az ajtót.

   Legalább tudom miért utál. Ez már haladás. Lassan a kanapéhoz sétáltam és megelőzve összeesésem ültem le.

Valószínűleg beverhettem a fejem, mikor a démon a falhoz csapott.

   – Remélem agyrázkódásom is van – sóhajtottam fel. További önsajnálatom a telefonom csörgése zavarta meg. – Hallo? – vettem fel fáradtan.

   – Szia, miért nem jöttél a pizzázóba? – kérdezte Louis.

   – Otthon vagy?

   – Igen, miért?

   – Nem telefonon kéne beszélnünk. Átjössz?

   – Mindjárt megyek – sóhajtott, majd kinyomta a telefont.

   – Dustin! Dustin! – kiabáltam hátha egy csoda folytán meghallja, de nem hiszem, hogy sikerrel járok.

   A konyhába indultam, ahol bevettem egy fájdalomcsillapítót, de nem használt, sőt! Következő utam az illemhelyre vezetett, ahol mindent kiadtam magamból. Fogam megmosva és számat kiöblítve lépkedtem óvatosan a lépcsőn. Sikeresen elértem a kanapét, ahonnan egy ideig nem tervezek felkelni. Éppen elnyújtóztam mikor megszólalt a csengő. Gondolom Louis az.

   – Nyitva! – kiabáltam, majd hamarosan nyitódott a faszerkezet és megláttam barátom barna buksiját. Engem keresett. – Kanapé!

   – Sosem fekszel ott. Beteg vagy?

   – Lehet hülyeségnek fog hangzani, de falhoz vágott egy démon. Agyrázkódásom van.

   – Démon? Justin! – kiáltotta el magát.

   – Igen? – jelent meg a srác, akivel anno beszélgetett. Akkor ismerkedtem meg Dustinnal. Akkor rendes volt. – Oh, szia, Cara – mosolygott rám.

   – Szia – mondtam zavartan. – Ismersz?

   – Névről, látásból és abból a két órányi érvelésből, hogy Louis miért nem akar elmenni a városból. Oh, járt itt egy démon? Még mindig vanília és rózsa illat van.

   – Igen, szépen a falhoz vágott. – Dustin nem szólt közbe? Azt mondta idejön, mert rádszálltak.

   – Csak a falhozvágás után szólt közbbe és honnan tudta? Kik szálltak rám?

   – Nézd el neki a kérdéseket. Alapból kíváncsi és az agyrázkódás miatt lehet, nehéz felfogása lesz.

   – Agyrázkódás? Miért nem gyógyítottad már meg?

   – Mert nem tudom?!

   – Csak használd az erőd. Ahogy mutattam.

   – Egy krumpli volt és a penészből gyógyítottam ki – mordult fel Lou, amin nevetnem kellett. Egy krumpit gyógyított meg.

   – Menni fog, maximum majd meggyógyítom én.

   Louis két-két ujját halántékomra helyezte, majd a holt nyelven beszélt, amit már Dustin is használt. A fejfájásom kezdett elmúlni és, már nem is szédültem annyira. Lassan vette el ujjait, arcom kezdte fürkészni.

   – Hogy érzed magad? – kíváncsiskodott.

   – Jobban. Köszönöm – mosolyodtam el.  –És Justin... – fordultam a fiú felé – kaphatok vállaszt a kérdéseimre?

   – Persze. Dustin már akkor tudta, hogy rád szálltak mikor meggyógyított. A démonok köztünk járnak, feltűnés nélkül.

Valószínűleg az egyik látta ahogyan hazavitt vagy valami. Amúgy őket a vanília és rózsa illatról lehet felismerni. És a másik kérdésre pedig tudod a választ. A démonok szálltak rád. Általában nem létesítünk kapcsolatot emberekkel, legfejjebb kihasználjuk őket aztán megöljük, ha nincs rájuk szükségünk. Magunknak sem valljuk be, de minket is valamennyire a démonok irányítanak, vagyis a varzslók, boszorkányok a démonok jó útra tért alakjai, de bennünk is ott van a rossz. Valaki használja a sötét mágiát, de legtöbbünk nem, mert sokat kivesz az emberből.

   – Ezt el szabadott mondanod? – kérdeztem.

   – Nem, de tudom, hogy Dustin csak bunkózik veled és nem mondta volna el. Neki... fura a gondolkodása.

   – Köszönöm, hogy ezeket megosztottad velem. És Dustinra térve bunkózzon csak, én is tudok az lenni.

   – Azt meghiszem, de ő varázsló – mondta komoly féltéssel a hangjában Lou.

   – Te is az vagy. Megállított ez valaha?  –húztam fel szemöldököm.

   – Nem tudtuk.

   – Mostmár tudom. Nyugodj meg, így is bunkó leszek, ha olyan kedvem van.

   – Igazán megnyugtattál – forgatta meg szemeit barátom, majd tekintete a konyhára vándorolt. – Valami nincs rendben. Ez a fura sza...

   – Zsálya. Vadászok. Louis el kell tű... – vágott közbe Justin, de már későn. Három talpig feketébe öltözött fickó állt a nappaliban.

Sziasztok! Meghoztam a harmadik részt is. Remélem tetszett! Ha igen nyugodtan fejtsd ki a véleményed, akár kommentben, akár chat-en. Azt nagyon szépen megköszönném!

xoxo D. D. Brown